Őrizzük meg a pillanatot együtt

Zsikephoto - Fehér-Tarcsi Erzsébet

Az idő a gyerekek mellett szinte repül. Élvezzük ki minden pillanatát és örökítsük meg együtt, hogy évekkel később örömünket leljük benne.

Professzionálisan felszerelt stúdióban várlak benneteket, ahol óriási választékban állnak rendelkezésre számodra a kellékeim: kismama ruhák, újszülött fejpántok, sapkák, dézsák, 3-24 hónapos korig kisruhák és még sorolhatnám.
Nálam nincsenek korlátok a hátterek és ruhák használatára, annyit vehetsz fel vagy adhatsz kisbabádra amennyit szeretnél. Hiszen ezek a pillanatok egyediek és megismételhetetlenek!

Újszülött fotózás
Ez az ami csak egyszer adódik egy baba életében, hiszen csak az első napokban tudjuk elkészíteni a képeket. Ebben a korban alszanak olyan mélyen, hogy édes kis pózokba rakjuk, vagy éppen cukin becsomagoljuk, amikhez nagy szakértelem szükséges. Az újszülött babák fotózását már évek óta tanítom fotósok számára, így ha rám esik a választásotok garantáltan biztos kezekben lesz kisbabátok.

Rólam

Imádom az újszülött babák illatát, apró kis kezeiket, lábacskájukat, a kismamák boldogságát átérezni, az édes totyogó babákat megnevettetni és még sorolhatnám estig. Tudom, hogy nagyon közhelyes, de tényleg szívből szeretem a munkámat. Ezek a pillanatok annyira fontosak az életünkben és az idő szó szerint rohan, onnantól kezdve, hogy gyermekeink megérkeznek az életünkbe. Hiszem, hogy meg kell ragadni a pillanatot és megörökíteni, mert ezek a képek az évek elteltével igazi kincsé válnak számunkra!

Fotózások

Ha szereted, hogy egy fotós rugalmas, nem vagy időhöz kötve, akkor gyere hozzám. Én nem sietettem a fotózást. Megvárrjuk, amíg a gyerekek jól érzik magukat, feloldódnak, vagy éppen az újszülöttek elalszanak.
Újszülött fotózás
5-14 napos kor között
  • Egyszeri és megismételhetetlen pillanatok a baba életének első napjaiban.
  • A csomagok a családi képeket is tartalmazzák.
  • Prémium egyedi kellékek tárháza áll rendelkezésetekre, amelyekből annyit választasz amennyit szeretnél.
  • Nincs korlátozva a hátterek és beállítások mennyisége. Csak rajtad múlik és a picin, hogy mennyit szeretnétek használni.
  • A fotózás időtartalma sincs korlátozva, a baba igényre van szabva. A legfontosabb, hogy ő jól érezze magát. Csak akkor fotózok, ha alszik és nyugodt.
Kismama fotózás
28-32 hét között (pocakmérettől függően lehet változó az időpont)
  • Teljesen a te igényeidre szabva.
  • Kismama ruhák korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésedre.
  • Nincsen limit a hátterek és ruhák használatára, annyit veszel igénybe amennyit szeretnél.
  • A fotózás időtartalma sincs kötve ha a stúdiómban vagyunk. A lényeg, hogy jól érezd magad, feloldódj, hiszen ezek a pillanatok nagyon különlegesek egy nő életében.
  • A csomagok a családi fotókat is tartalmazzák.
Baba fotózás
3-11 hónapos kor között
  • Teljesen a te és a baba igényeire szabva.
  • Akkor készülnek a legszebb képek, ha a baba kialudta magát. Így alkalmazkodom az alvásidőtökhöz és a lehető legrugalmasabb vagyok, hogy aznap jól időzítsünk és csodaszép vidám, mosolygós képek készülhessenek.
  • Nincs korlát a hátterek és kellékek használatára.
  • A csomagok a családi képeket is tartalmazzák.
Születésnapi fotózás
1 éves korban
  • Teljesen a baba igényeire szabva.
  • Akkor készülnek a legszebb képek, ha a baba kialudta magát. Így alkalmazkodom az alvásidőtökhöz és a lehető legrugalmasabb vagyok, hogy aznap jól időzítsünk és csodaszép vidám, mosolygós képek készülhessenek.
  • Nincs korlát a hátterek és kellékek használatára.
  • A csomagok a családi képeket is tartalmazzák.
Mommy and me fotózás
3 hónapos kortól egészen nagyobb korig
  • Teljesen a te és gyermeked igényeidre szabva.
  • Többféle egyedi ruha közül tudsz választani. Nincsen limit a hátterek és ruhák használatára, annyit veszel igénybe amennyit szeretnél.
  • A fotózás időtartalma sincs kötve ha a stúdiómban vagyunk. A lényeg, hogy jól érezzétek magatokat.
  • A csomagok a családi fotókat is tartalmazzák.
  • Ha kisbabáddal együtt jössz igyekszem a lehető legrugalmasabb lenni a fotózás időpontját illetően, hogy a pici kialudja magát és jókedvű, vidám legyen végig.
Családi fotózás
Stúdióban vagy kültéren
  • Beállított és pillanatképek egyaránt készülnek.
  • Igény szerint választhatsz, hogy nálam a stúdióban vagy kültéren naplemente előtt megyünk fotózni.
Kismama fotózás
Ha a saját stúdiómban vagyunk, itt nincs bérleti díj vagy időkorlát. Addig maradhatsz amíg el nem készülnek azok a képek, amikre vágytál, hiszen kismama fotózás nem készíthetünk bármikor. Ezek igazán különleges pillanatok és ritkán fordul elő az életünkben. Így legyenek olyan képeid amiket megálmodtál.
Rengeteg gyönyörű ruha közül tudsz választani, amelyeket van időd felpróbálni a fotózás alatt, hogy ki tudjuk választani a számodra legmegfelelőbbeket.
  • Kényelmesen házhoz jön hozzám a sminkes, aki a frizurádat is megcsinálja.

Gyere és tanulj velem!

Kérdezz tabuk nélkül, nincsenek titkaim előtted! Szeretnék segíteni neked és minden tudásomat átadni!
Újszülött fotós workshop
A-Z-ig egész napos oktatás
  • Fények használata
  • Babzsákos és dézsás pózok
  • Családi fotók
  • Photoshop
  • Wrap technikák
  • Fényképezőgép beállítások, fotózási szögek
  • Baba biztonsága, altatása, szülőkkel való kapcsolattartás1 modell fotózása igény szerint: újszülött vagy kismama
  • A nap további részében a számodra fontos dolgokat beszéljük át, hogy teljesen a te a igényeidre tudjuk alapozni1 modell fotózása igény szerint: újszülött vagy kismama
  • A nap további részében a számodra fontos dolgokat beszéljük át, hogy teljesen a te a igényeidre tudjuk alapozni
  • Maximum 6 fő részvételével
165.000 Ft
Online Wrap Oktatóanyag
Minden amit a wrapolásról tudni kell
  • Milyen anyagokat használjunk a wrapoláshoz
  • Többféle wraptechnika részletes bemutatása StandInBaby segítségével
  • Hogyan tudunk egy-egy wrapot változatosan használni
  • Újszülött babák fotózása
49.000 Ft
3 napos mentor program
Egyedileg rád szabva
  • 2 újszülött baba/kismama modell fotózása, igény szerint te választhatod ki melyik téma legyen
  • 1 napos photoshop A-Z-ig
  • Képelemzés
  • Tabuk nélkül bármit kérdezhetsz és a te igényeid szerint alakítjuk a napokat, hogy minél több tudást tudj elsajátítani
460.000 Ft 2 fő esetén 390.000 Ft/fő
1 napos mentor program
Teljesen a te igényeidre szabva
  • 1 modell fotózása igény szerint: újszülött vagy kismama
  • A nap további részében a számodra fontos dolgokat beszéljük át, hogy minél jobban személyre szabott legyen az oktatás
220.000 Ft 2 fő esetén 175.000 Ft/fő
Photoshop magánóra
Teljesen a te igényeidre szabva
  • Egyéni preferencia alapján lehet online vagy személyesen
  • Ha első alkalommal tanulsz nálam photoshopot 2 óránál kevesebbet nem vehetsz igénybe.
25.000 Ft/60 perc
StandInBaby Magánoktatás
Egy speciális oktató babával te magad gyakorolhatod a pózokat
  • Te mondhatod meg milyen pózokat szeretnél tanulni
  • Ha szeretnéd lehetőség van egy egész napos oktatásra is kedvezményesebb áron, ekkor A-Z-ig végigveszünk mindent
  • Mivel ez a baba speciálisan erre lett kialakítva, így bátran megfoghatod. Kiválóan alkalmas kezdőknek a gyakorlásra

További információ

Oktatásokról bővebben
Ha szeretnél hozzám eljönni egy workshopra, vagy bármilyen más oktatásra további információt az alábbi menüpont alatt olvashatsz.
Vélemények
Prev.
Next.

Állatbarát stúdió

Térkép

Total: